A dialektusok, más néven nyelvjárások a területi tagolódásból alakulnak ki. Az egyes nyelvjárásoknak lehet sajátos szókincse, hangállománya, esetleg a köznyelvtől eltérő grammatikája.

Ma Magyarországon 10 db nyelvjárásról beszélhetünk.

1. nyugat-dunántúli nyelvjárási régió,
2. közép-dunántúli–kisalföldi nyelvjárási régió,
3. dél-dunántúli nyelvjárási régió,
4. dél-alföldi (szegedi) nyelvjárási régió,
5. palóc nyelvjárási régió,
6. Tisza–Körös-vidéki nyelvjárási régió,
7. északkeleti nyelvjárási régió,
8. mezőségi nyelvjárási régió,
9. székely nyelvjárási régió,
10.  moldvai nyelvjárási régió.

     

Dél-alföldi (szegedi)

- fő jellemzője az ö-zés
- példa: embör, mögitta,

Palóc

- a köznyelvi „a” hangot rövid „á”-nak ejtik
- példa: szâmār, âlmâ, Bâlâssâgyârmât

Tisza–Körös-vidéki

- jellegzetes az í-zés: a köznyelvi „é” hangot az „í”-hez hasonlóan ejtik
- példa: níz (néz), píz (pénz), szíp (szép)
- az északkeleti nyelvjárásban is előfordul az í-zés

Székely

- gazdag beszédmódja teszi jellegzetessé
- példa: ádámbűz – a házhoz nem tartozó ember szaga

A tájszavak típusai:

– alaki tájszó: csak kiejtésbeli eltérés (gyisznó, bagár, vótak)
– valódi tájszó: az adott nyelvjárásban létezik, máshol ismeretlen (pityóka=’krumpli’, pikíroz=’ültet’)
– jelentésbeli tájszó: más-más jelentést hordoz nyelvjárásonként (bogár=légy)

Egyes nyelvjárás esetleg grammatikájában is eltérő lehet, erre példa a jöttök hozzánk helyett a jössztök nálunk.